
 |
"Ha hajót akarsz építeni, ne azért
hívd össze az embereket, hogy fát
vágjanak, szerszámokat készítsenek,
hanem ültesd el bennük a távoli
végtelen iránti vágyakozást."
Saint-Exupery
|
"2004-et írunk és a Huntraco Zrt. immár majd tizenöt
éves múltra tekint vissza. Az eltelt években cégünk
folyamatos és töretlen fejlődésének lehettünk szemtanúi,
annak ellenére is, hogy a növekvő versenyhelyzet,
a fokozódó vevői elvárások és az állandóan változó
gazdasági környezet újabb és újabb kihívások elé
állított bennünket.
Sokat tanultunk az ilyen típusú kihívások leküzdése során, de
egyértelműen látszik, hogy a múltban alkalmazott jó megoldások, nem
feltétlenül jelentenek jó megoldást a jövőre vonatkozóan, a múltban
használt irányítási, szervezési, változáskezelési eljárások nem feltétlenül
biztosítják a kiszámítható és tervezhető üzletmenetet az elkövetkezendő
időszakra is.
Úgy érzem a Huntraco elérkezett ahhoz a mérföldkőhöz, ahonnan kezdve
már csak modern vállalatvezetési, üzletszervezési és üzletfejlesztési
eljárásokkal tud továbblépni, és ezek segítségével napjaink egyre
erősödő és felgyorsuló kihívásainak időben megfelelni. Tisztában vagyok
azzal, hogy a legjobb megoldások alkalmazása nemcsak tanulással és
fejlődéssel jár, hanem sok küzdelemmel is, de úgy gondolom, hogy pontosan
ez a fajta küzdelmes tanulás és tapasztalatszerzés az, ami egy szervezetet
hatékonyabbá tehet és ez az egyetlen út, ami mentén a Huntraco
Rt.-nek a XXI. században haladnia kell.
A legfontosabb tényezőt hagytam a végére. Elhatározhatunk és végigvihetünk
bármilyen változtatást, fejlesztést, bevezethetünk bármilyen új módszert,
eljárást, ha ez nem jár együtt a hozzáállás, a szemlélet fejlődésével,
akkor kudarcra van ítélve.
A Huntraco további sikereinek kulcsa tehát dolgozóink kezében van."
Grosz Péter, vezérigazgató
2004. november
|
A Huntraco Zrt. 2004-ben elindította vállalatirányítási (ERP, Enterprise Resource Planning) rendszerének bevezetését. A választás a Microsoft által kifejlesztett Axapta vállalatirányítási rendszerre esett, ugyanis több alternatívát figyelembevéve, az implementáció befejezése után, ez a rendszer biztosítja a Huntraco számára a legtöbb funkcionalitást.
Az Axapta a hagyományosnak nevezhető funkciók (számlázás, könyvelés, kereskedelem, elemzés) mellett sok más egyéb funkciót is tud biztosítani, úgy mint: humán erőforrás és projekt menedzsment, raktárkezelés, ügyfélkapcsolat kezelés (CRM). Az ERP rendszer testreszabásában a Huntraco Zrt. valamennyi üzletága és valamennyi támogató szervezete képviselteti magát, hiszen a különféle termékek és szolgáltatások különböző piacokat és ügyfeleket jelent, ami eltérő megközelítést és kezelési módot igényel.
A vállalatirányítási rendszer bevezetése azt a célt szolgálja, hogy az ügyfélkiszolgálás és az ügyfelekkel történő kapcsolattartás hatékony, gyors és pontos legyen. Bízunk benne, hogy ügyfeleink és üzleti partnereink számára további előnyt ott tud biztosítani az új vállaltirányíítási rendszerünk, ahol a "hagyományos" problémakezelési eljárások már csődőt mondanak, ennek segítségével viszont nem csak reaktív hanem proaktív promlémakezelést tudunk a jövőben megvalósítani.
|