
EGYRE TÖBB CHALLENGER GÉP A HAZAI MEZŐGAZDASÁGBAN
Budapest, 2010. január 27-30. – A Huntraco Zrt. Mezőgazdasági Üzletága a tavalyi jelenléthez hasonlóan idén ismét meghatározó kiállítóként vesz részt az Agro+Mashexpo nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállításon. (A pavilon, 307/A stand)
A 2008-as év sikerei után a Challenger gépek utáni érdeklődés és kereslet ugrásszerűen megnőtt a 2009-es évben is. A hazai piacon is egyre több gazda számára fontos a hatékonyság és az üzemeltetés költségei, melyek a Challenger mezőgazdasági gépekkel ugrásszerűen javíthatók. Az ügyfelek minél hatékonyabb kiszolgálása érdekében, a 2009-ben 5 évre meghosszabbított viszonteladói szerződés keretében a Huntraco Zrt. a Borsod-Agroker Zrt.-vel tovább erősítette jelenlétét a hazai piacon.
Az eddigi kölcsönösen eredményes munka alapján a Huntraco Zrt. továbbra is folytatja az együttműködést az AGCO cégcsoporttal.
'A tavalyi évben a gazdasági nehézségek ellenére növelni tudtuk piaci súlyunkat. Minden korábbi évnél több Challenger terméket értékesítettünk és olyan különleges területeken is sikereket értünk el, mint a permetezőgépek és a trágyakijuttató berendezések. - mondja Varga Ákos, a Huntraco Zrt. kereskedelmi igazgatója
Biztos vagyok benne, hogy a 2010-es évben további jelentős fejlődést fogunk elérni, hisz a terveink szerint olyan új térségeket tudunk majd meghódítani, amelyek korábban bevehetetlennek tűntek.''
Termékek és szolgáltatás
A Huntraco Zrt. idén lesz 7 éve, hogy megjelent a mezőgazdasági gépek piacán.
A legelső termékek a cég - egyéb piaci területeken is - vezető márkájához a Caterpillarhoz kötődtek. A CAT rakodók mellett később megjelentek a másik nagy beszállító, a Challenger termékei, elsősorban a mezőgazdaságban egyedülálló gumihevederes traktorok révén. Az azóta eltelt 7 év folyamatos fejlődést eredményezett. Így a gépkínálat mára felöleli szinte a teljes Challenger palettát: gumihevederes és gumikerekes traktorok, kombájnok, permetezők (Spra-Coupe), felhordógépek (RoGator), hígtrágya kijuttató eszközök (TerraGator) és bálázók.
A Huntraco így a magyar mezőgazdaság szinte minden szegmensét képes világszínvonalú gépekkel, berendezésekkel kiszolgálni.
A Huntraco Zrt. továbbra is a Challenger márka kizárólagos disztribútora Magyarországon.
Bár az üzleti stratégia fókuszában most is az 500 hektárnál nagyobb földterülettel rendelkező korszerű mezőgazdasági nagyüzemek állnak, a cég nyit az alsóbb kategóriák felé is. Így, a nagy teljesítményű, 150 lóerő fölötti traktorokon kívül, a ''400''-as sorozattal a 100 lóerő alatti gépkategóriában is kínál traktorokat a cég, elérhetővé téve ezzel a minőségi és gazdaságos munkát végző gépeket a kisebb területtel gazdálkodók számára is.
Az idei évben a termékkínálatban a Challenger MT500B sorozatú traktorok családja bővül. Az MT585B és az MT595B traktorok töltik ki az űrt az új MT600C széria és az eddigi MT500B-s modellek között. A gumikerekes traktorok zászlóshajója az MT685C is elérhető az idei évtől teljes felszereltséggel, aminek különlegessége haszongépjármű iparból már jól ismert SCR (Selective Catalytic Reduction) rendszer mely az Ad Blue adalék segítségével minimálisra csökkenti a káros anyag kibocsájtást.
A Mezőgazdasági Üzletág 2010-ben is folytatja teljes körű, kiemelkedő színvonalú szolgáltatások nyújtását ügyfelei számára. Az Üzletág üzletkötői hálózata és szervizei lefedik az egész országot.
''Az egyre növekvő számú Challenger gépek értékesítése köszönhető az ajánlott termékek és szolgáltatások magas szinvonalának és az üzletág szisztematikus munkájának. De legalább ilyen fontos az is, hogy ügyfeleink egyre jobban megismerik és elismerik azokat az előnyöket, amelyeket ezek a termékek, illetve szolgáltatások számukra jelentenek. – mondja Grosz Péter, a cég vezérigazgatója. Az AGCO cégcsoporttal való szoros együttműködéssel a Huntraco Zrt. a 2010-es évben is azon lesz, hogy minél több magyarországi mezőgazdasági vállalkozó megismerhesse a Challenger gépek munkájának köszönhető előnyöket.''
Huntraco
vissza
|